Megújult, bővült az iskola épülete
Uniós pályázati támogatást nyert a fenntartó önkormányzat 2008-évben a Kovács Mihály Általános és Művészeti Iskola felújítására, bővítésére. A kétfordulós pályázat első fordulójának eredményéről 2008. augusztusában értesült az önkormányzat. A projektfejlesztés részeként a debreceni Reskó Építési Stúdió által elkészült az engedélyezési terv, melyre az önkormányzat megkapta az építési engedélyt. A második fordulóról 2009. június elején született meg a döntés, mely szerint a 282.180.000 Ft tervezett értékű projekthez 95% azaz 268.000.000 Ft vissza nem térítendő támogatást ítéltek meg.

A nyilvános közbeszerzési eljárás eredményeként a kivitelezést a négy pályázó közül a NÁDÉP Kft - HUNÉP Zrt. közös pályázata nyerte el. A kivitelezést úgy kellett ütemezni, hogy az iskolai tanévkezdésre annak ellenére, hogy a teljes kivitelezés befejezésének időpontja 2009. év vége a meglévő épületrész felújítása elkészüljön úgy, hogy az oktatás megkezdődhessen. A meglévő épületen a régi típusú, valamint az acél homlokzati nyílászárókat cserélni kellett hőszigeteltekre, valamint a homlokzat is külső hőszigetelést kapott.
Belül cserélni kellett az előírt megvilágítási értéket el nem érő helyiségekben a lámpákat. Hőfokszabályzós radiátorszelepek kerültek beépítésre a fűtési rendszerbe. Kiépítésre került az épületben a gyengeáramú hálózati rendszer is. Az épület teljes akadálymentesítését is kötelező kialakítani (rámpa, mozgáskorlátozott parkoló,- WC,- zuhanyzó, burkolati vezetősávok, tájékoztató feliratok, lift beépítése). Zárhatóvá tételre kerültek a közlekedőkön lévő, eddig nyitott kivitelű beépített szekrények.

A tanév néhány napos késéssel ugyan, de már az újraburkolt, kifestett épületben kezdődhetett meg. Az építkezés része a tűzjelző rendszer kiépítése, a hő- és füstelvezetés kialakítása is. A tornacsarnok természetes megvilágítása megoldásra került az épületrész két végén, melyre az eddig nagy hajlásszögű oldaltetők alacsony hajlásszögűvé történő átépítésével alakult ki a lehetőség.

Az eddig, többször javításra szoruló szegezett parketta pedlóburkolat helyett sportpadló készül. Az épület sportpálya felőli szárnya mintegy 15 méteres szakasszal bővült, az eredeti épülettel azonos szerkezeti rendszerben, homlokzatmagassággal, tetőformával.

A bővítményben szaktantermek (informatikai, természettudományi) kerültek kialakításra az ezekhez szükséges raktárakkal együtt. A beruházás részeként udvari játékok telepítésére kerül sor (hinta, mérleghinta, rugósjáték), valamint veteményeskert kerül kialakításra melynek gondozását csapadékvízgyűjtő, valamint kerti fúrott kút fogja szolgálni. A projekt a használat szempontjából alapvető fontosságú berendezési tárgyak (függönyök, padok, székek, szaktantermek berendezései, stb.) beszerzését is tartalmazza.
Az ez évi városnapi ünnepség záró eseményeként felavatásra került a felfrissült homlokzatú iskolaépület főbejáratánál a Birizdó Gabriella által készített "A tudás fénylő fragmentumai" című műalkotás.

Az építkezés kellemetlen velejáróit (zaj, leszűkített udvar, tornacsarnok őszi hiánya, stb.) kárpótolja a modernné varázsolt, megbővült iskolaépület.

Bízunk benne, hogy a korábbiakhoz hasonlóan minden használó a tőle elvárható módon óvni fogja a településünk legnagyobb épületének állagát, így hosszú ideig fogja biztosítani az abádszalóki gyermekek színvonalas oktatásának tárgyi feltételeit. |